Základná škola s VJM, Topoľníky

Základná škola s VJM, Topoľníky

Hlavná 115/162
93011 Topoľníky
IČO: 36081051

Informácie o inštitúcii Základná škola s VJM, Topoľníky

Tartalom

Az iskoláról 1753-tól vannak adataink, amelyek az akkor alakult plébániahivatal irattárából származnak. Az iskolások oktatását ettől kezdve a pap által alkalmazott kántor végezte. Az iskola épületét 1795-ben építtette erdődi gróf Pálffy Ferenc. 1855-ben két tantermes iskolává bővítették, az 1897/98-as tanévben pedig hozzáépült a harmadik tanterem is. Mivel rövidesen még ez is kevésnek bizonyult, az 1913/14-es tanévre megépítették a negyedik tantermet is. 1918 után a csehszlovák kormány a tanköteteles kort az addigi 12 év helyett 14 évben állapította meg. Az évfolyamok száma kettővel emelkedett, vagyis az iskola rendeletileg nyolc évfolyamúvá vált. Ezen iskolai törvény alapján községünkben 1923/24-es tanévben hétéfolyamú iskola működött. Mivel az osztályokban túlzsúfoltság volt, ezért gróf Pálffy László földbirtokostól kértek segítséget. A nevezett a kastélyban nem csak tanítói lakásokat, a tanítóknak konyhát, hanem két tantermet is az iskola rendelkezésére bocsátott ingyen, s hozzá még zöldségeskertet is adott. Történt pedig mindez az 1928/29-es tanévben. 1929 márciusában elfogadják és kijelölik egy új iskolaépület építésének helyét. Az 1929/30-as tanévben megnyílt a 8. osztály és ezzel egyidőben megszűnt létezni az ismétlő iskola. Ebben a tanévben három tanító oktatta 6 évfolyamban növendékeit 8 osztályban, váltakozó rendszerű tanításbn. 1930. február 3-án az iskola két tanerőt kapott, ezért a váltakozó oktatás megszűnt. Az 1931-es évi rossz termés és ezzel igencsak összefüggő “túlélés” miatt az ismétlő iskolások részére adományt gyűjtöttek. Az 1932/33-as tanévben a VI. osztály tanulóinak létszáma 95-re emelkedett, ezért engedélyezték egy hetedik tanerő alkalmazását. 1936 május végén megkezdték egy új, hat tantermes iskola építését. Az 1936/37-es tanévben az I. osztályban egész napos, a II-VII. osztályokban pedig váltakozó oktatásban folyt a tanítás a tanteremhiány miatt. Az új iskola épületét hatóságilag 1937. január 23-án adták át. Így a második félévben már egész napos volt és zavartalanul folyt az oktatás. Az új épületbe ekkor csak a II., a VI. és a VII. osztályosok kerültek. A második világháború idején az új iskolaépületében katonaság is volt elszállásolva. 1944. októberétől szünetelt a tanítás. Az 1947/48-as tanévtől (az 1949/50-es tanévet is beleértve) csak szlovák nyelvű oktatás folyt. Az 1950/51-es tanévben ismét megindult az anyanyelven, vagyis a magyar nyelven folyó oktatás. 1960-ban felépült egy 14 tantermes új iskola, melyhez 1977-ben sikerült tornatermet építeni, 1982-ben pedig felépült az iskolakonyha is. Az iskolát 1994-ben rákapcsolták a földgázvezetékre.

Az iskolában az alábbi tanítók tanítottak:

1757 Baranyai István
1781-1794 Váci János, Bíber Mihály
1805-1824 Tajti Lajos
1830-1843 Erős János (Tata)
1843-1863 Péter Jakab
1863-1904 Mokossényi Mihály (Érsekújvár)
1897-1936 Harka M. József

Az 1942/43-as tanévben az iskola igazgatója Dr. Hegyi Jenő esperes plébánosunk volt, s a tanév folyamán tanítóként fejtett ki tevékenységet Bogár Anna, Polák Mária, Morvay Erzsébet, Mátéffyné Nagy Emília, Mátéffy Miklós és Kósa Béla. Az 1947/48-as tanévben az igazgató Ladislav Diera, tanítók: Brigita Ďurišová, Margita Sedmáková, Júlia Polésková, V. Potfajová, Elena Banai Tóthová, Ladislav Bonček. Az 1949/50-es tanévtől csak Ľudovít Kukula és V. Potfajová nevére sikerült eddig rábukkani.

1950-től iskolánk igazgatói voltak:Igazgatóhelyettesek:
Mátéffy Miklós 1950-53  
Forró László 1953-56  
Kovács Miklós 1956-58  
Benkovszky Lajos 1958-59 Makó István
Kocsis Gyula 1959-87 Horváth Hanna, Hajkó Ilona, Perhács János, Czajlik Tibor
Czajlik Tibor 1987-90 Bugár Árpád
Bugár Árpád 1990-01 Lelkes Zsuzsanna
Takács Zsuzsanna 2001- Csölle Lívia(2001-2004), Kiss Éva(2002-)

S kým môžete prísť do kontaktu?

el.: 031/5582216, 031/5509690
Fax: 031/5582216
Email: skola@zstopolniky.edu.sk, riaditel@zstopolniky.edu.sk

Kde nás nájdete?

Zobrazit